Hívj :  +3630/95-58-731

Mátraszentlászló

Home  >>  Mátraszentlászló

Három falu temploma
1942-ben szentelték fel a mára a Felső-Mátra egyik jelképévé vált templomot, amelynek Szent István király a védőszentje. Turisták ezrei látogatják évente, hiszen kényelmes turistaútvonal halad el mögötte, a Mátraszentimrét és Mátraszentlászlót összekötő jelzés. A templom mögött jellegzetes szép követ pillantunk meg, az ún. Stuller-követ.
 
A templom építésének helyéről és körülményeiről megoszlanak a vélemények. Több nézet ismeretes. Az egyik szerint az egri érsekség elképzelése az volt, hogy a három falunak — Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván — legyen közös temploma, mely köré majd települnek az emberek, így idővel centrum lehet a települések életében. A három falu azonban sehogyan sem tudott megegyezni a pontos helyről, ezért az érsek kijelölte a három falutól közel azonos távolságra lévő pontot.

 
matra-udules-szallas-matraszentlaszlo

Vörös-kő-kilátó
Mátraszentlászlón a műút Mátraszentistván felé vezető kanyarjától gyalog percek alatt — jelzett turistaúton — kis emelkedővel elérjük a Vörös-kő-kilátót. A szép körpanoráma kedvéért mindenképpen érdemes felgyalogolnunk, tiszta időben látszanak a Tátra csúcsai is. A régi, igen rossz állapotban lévő kilátót elbontották, és új kilátót emeltek a helyére, bár még szélcsendes időben is meglehetősen erős a kilengése. A kilátó nevét feltehetően a hegyet alkotó vöröses színű kőzetről kapta, ezeket a turistaút mentén is megnézhetjük.

 

Ha további információkra lenne szükséged vagy szállást foglalnál, érdeklődj az űrlapon keresztül!

Teljes név (kötelező):

Telefonszám (kötelező):

Mikor foglalná el a szállást? (kötelező):

Meddig maradna a szálláson? (kötelező):

E-mail cím (kötelező):

További kérdés, megjegyzés:

Ellenőrző karakterek - CAPTCHA (kötelező):
captcha

 
matra-udules-szallas-matraszentlaszlo

Social Widgets powered by AB-WebLog.com.